A világűr az Ugrás a jövőbe! pályázat negyedik évadának témája

Jövőre magyar űrhajós is indulhat az űrbe. Vajon hogyan változik a világ az űrkutatás hatására 20 év múlva? Hogyan és mire taníthat a Világegyetem? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel az Ugrás a jövőbe! 2024 kreatív alkotói pályázata, melynek február 12-én nyílt meg jelentkezési felülete. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív alkotópályázata olyan 7-10. osztályos kreatív magyarországi és határon túli csapatok, barátok együttes jelentkezését várja, akiket érdekel a jövő, vannak ötleteik és szívesen terveznek tudományos fantasztikus tárgyat vagy szolgáltatást.

A negyedik évadához érkezett pályázat fókuszában 2024-ben az űr és a jövő áll, résztvevői pedig a MOME oktatóival közösen gondolkodhatnak arról, milyen lesz az élet, az oktatás, a szabadidő eltöltése kereken húsz év múlva. A második fordulóba jutott jelentkezők már az egyetem tanárainak segítségével fejleszthetik tervüket egy többhetes intenzív mentorációs folyamat keretében.

Nyereményekből sem lesz hiány: idén is elnyerhető a Micro: BIT Thinker Kit, belépőjegyek a Light Art Múzeumba és még számos értékes díj. A verseny legnagyobb hozadéka azonban, hogy aki itt részt vesz, fejlődhet: olyan tudást szerezhet, amelyet a későbbi iskolai pályafutása, karrierje során is használhat. A pályázati folyamat a pályaorientációt is támogatja, a résztvevők olyan workshopokon vehetnek részt, ahol különböző tervezési módszereket, prototípuskészítési technikákat és a storytelling alapjait is elsajátíthatják.

A tavalyi pályázat igen népszerű volt, több mint 300 diák regisztrált, majd tíz csoport jutott be a második fordulóba. A nyertes csapat az Alföld gazdasági, társadalmi problémáit és földrajzi sajátosságait vette figyelembe. A jövő iskoláját megalkotó Purple Pioneers oktatási projekt tervében komplexen segítené a hátrányos helyzetű családokat, nem csak egy-egy diákra figyelne. Elképzelésük szerint a jövő iskolája és kollégiuma nem csak teljesen zöld, de inkluzív és önfenntartó is. A csoportból hárman – Murber Júlia, Czibók Zorka, Prasch Ráhel – a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanulói, illetve egyikük – Róth Ákos – a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanulója.

A csapatmunkát és a kreativitást értékelő versenyre 2-5 fős csapatokban lehet jelentkezni, a terveket később kell benyújtani, így tehát, ha néhány jóbarát összefog, már regisztrálhatnak is a pályázat felületén március 18-án, éjfélig.

A zsűri munkájában idén Fülöp József, a MOME rektora, animációs filmrendező is részt vesz, majd, valamint Bényei Judit, MOME tanárszak vezetője, egyetemi docens, Dr. Fenyvesi Kristóf Finnországban élő magyar oktatáskutató, egyetemi tanár és Gátos Luca a 2021-es Ugrás a jövőbe! pályázat nyertes csapatagja, a MOME hallgatója.

Az érdeklődők március 8-án egy kötetlen webináriumon is részt vehetnek, ahol megtudhatják, hogyan zajlik a verseny, mik a mérföldkövek, és kikkel dolgoznak majd együtt. A közösségi élményekben is gazdag, féléves időtartamú verseny csúcspontja pedig a június végén rendezett finálé lesz, ahol a csapatok egy jó hangulatú rendezvény keretében mutatják be terveiket.

Regisztrálok

A 2023-as pályázat videója: